Az Úr látogatása Ábrahámnál
"Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő űl vala a sátor ajtajában, a hő napon."
(1Móz 18: 1)
A korábban említett látogatás ideje elérkezett. Ábrahám a sátor ajtajában állva elmélkedik mindarról, amit a Teremtője mondott neki. Ahogy így meditál, ennek eredményeként az Isten testet ölt, és meglátogatja őt harmadmagával (vagyis mindjárt mindhárom isteni aspektus megjelenik előtte: a teremtés, a fenntartás, és az ítélkezés főangyalai).
"És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát."
(1Móz 18: 2)
Valójában az a három férfiú jelenik meg előtte, akikről épp meditált. De az összefüggést nem ismeri föl azonnal. A három vezető személyiségről (a főangyalról, a Szóról; a főkérubról, Luciferről; és a főszeráfról, Gabrielről) meditált. Szemeit fölemelve azonban azt hiszi, hogy három vándor közeleg hozzá. Pedig valójában ő maga jelenítette meg (idézte meg, akaratlanul) őket – az ő szellemtisztító vágy alapján jelenítette meg őket a Teremtő ilyen anyagi formában.
Ábrahám, mint a Magasságos szolgája: igen vendégszerető, s így az érkezők elé siet, leborul előttük (nyilván igen előkelő emberek formáját öltötték), s beinvitálta őket a hajlékába pihenni, étkezni.
"És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. Én, pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, amint szólál."
(1Móz 18: 3- 5)
A hagyományos vendégszeretet nyilvánul meg ezekben a szavakban. A középső ember nyilván előkelőbb a másik kettőnél, elsősorban őt üdvözli Ábrahám, de intézkedései mindhármat szolgálják.
Nem ismeri őket, bár öltözködésük alapján van elképzelése arról, hogy honnét valók, de ezt nem feszegeti az Írás. Jó házigazdához illő módon szerény megvendégeléssel marasztalja őket. De figyeljük csak meg, valójában Ábrahámnak mit is jelent ez a szerény megvendégelés! Micsoda alázat mutatkozik meg szavai és tettei összhangjában!
"És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát. A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az, pedig siete azt elkészíteni. És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és ő mellettök áll vala a fa alatt, azok, pedig evének."
(1Móz 18: 6- 8)
Nos, ahhoz képest, hogy egy falat kenyeret és vizet ígért; igencsak kitett magáért: fenségesen megvendégelte a vándorokat. A lisztláng (vagy jobb fordításokban: lángliszt, lángoló liszt) olyan finomra őrölt liszt, hogyha ráhintik a tűzhely lángjára, hirtelen magasba csap a láng: belobban a liszt. Ez a legfinomabb lisztőrlemény, s ezért a legdrágább lisztféleség is. A gyönge kövér bornyú az állatállomány legféltettebb, legdrágább egyede, akárcsak a tejtermékek közül a vaj. Ezeket az élelmiszereket ők is csak ünnepnapokon veszik elő. Ezeknek az idegeneknek viszont határozottan ezeket, a nagy becsben tartott élelmiszereket tálalja föl.
Izsák újra megigértetik
"És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő, pedig felele: Ímhol van a sátorban."
(1Móz 18: 9)
A jövevények jóízűen falatoznak, míg Ábrahám szolgálatkészen mellettük áll, hogy mire lehet még szükségük. Majd a lakoma végeztével Sára felől érdeklődnek, mivel idegenek, furcsa, hogy ismerik az úrnő nevét. Mindazonáltal Ábrahám azt gondolja, hogy az ételt kívánják neki megköszönni. Az ugyanis nyilvánvaló volt, hogy igen ízlett nekik. De nem! És most kapcsolódik össze Ábrahám korábbi meditációjának képsora az előtte ülő emberekkel.
"És monda: Esztendőre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára, pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala."
(1Móz 18: 10)
A védikus Írások ezt természetesen úgy értelmezik, hogy ez az angyal inkarnálódási szándékáról tájékoztatja Ábrahámot. Ő fog Ábrahám gyermekének szívébe lépni, s így egy esztendő múlva ismét eljön – de már, mint Ábrahám és Sára közös gyermeke. A test természetesen egy tökéletlen emberi test lesz, de ami működteti, a szellem; az Istené; személy szerint azé az angyalé lesz, aki ezt kijelentette. Ő a Szó, a Teremtő elsőszülött Fia. Tehát Ábrahám megígért fia nem egy közönséges gyermek lesz (mint Ismael), hanem egy nagy feladatra kiválasztott, igen magasról megáldott, nagy szellemi erejű ember lesz. Tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy az Ábrahámnak tett ígéretet rajta keresztül foganatosítsa. Ábrahám és Sára, pedig megfelelő szülők lesznek számára ahhoz – a hitük alapján –, hogy felkészítsék erre.
Sára hite persze nem olyan erős, de Ábrahám megfelelő hatást képes gyakorolni rá, s így a szent akarat érvényesül Ábrahám háznépe között. Ezen a szinten ez épp elegendő.
"Ábrahám, pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet."
(1Móz 18: 11)
Ábrahám kilencvenkilenc, Sára nyolcvankilenc éves. Ráadásul Sárának már rég megszűnt a havi ciklusa is. Nem is érti Sára, hogy mondhat ez az idegen ilyet. Bolondnak tartja.
"Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? Meg az én uram is öreg! És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem?"
(1Móz 18: 12, 13)
Sára a sátorban volt, és ott magában nevetett. Biztos volt abban, hogy a vendégek nem hallják; nem akarta megsérteni őket, hisz látta, hogy férjének milyen fontosak ők. Viszont, minthogy az Isten tiszta szelleme (a Szent Szellem) közvetlenül és akadálytalanul működtette, ők szétáradtak a teremtésműben, és minden hatalmuk alá vont dolog szívében ott voltak (most is ott vannak!), és így tudtak annak minden megnyilvánulásáról, gondolatáról, érzéséről, kételyeiről és vágyairól. Így nem kellett a fülükkel hallani, hogy Sára magában kuncog. Közvetlenül tapasztalhatták, hisz benne is ott voltak – jóllehet Sára kételyeinek illúziója elfedte őket előle. Így Sára a három férfiút csupán embereknek látta. Ábrahám azonban nem! Ő már tudta, hogy a szívében lévő isteni működtető erő, a Szent Szellem fizikai megtestesülését látja: vagyis angyalokat. Sőt megértette azok nála végzendő küldetésüket is (legalább is az első felét!).
"Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára, pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az Úr: Nem úgy van, mert bizony nevettél."
(1Móz 18: 14, 15)
Ábrahám jóllehet nem hallotta Sára nevetését, jogosnak tartotta az angyalok részéről, a számonkérést. Ábrahám ismerte a feleségét, és annak kételyét, így biztos volt benne, hogy az angyal által számon kért dolog igaz alapokon nyugszik, hiszen ő ismerte az angyali természetet is. (Az angyalok valójában nem látnak bele közvetlenül a gondolatainkba és vágyainkba, hisz ők is csak egyedi személyek – jóllehet a Teremtő közvetlen irányítása alatt állnak – mégis a test külső és belső mechanizmusait jól ismerik, így azok gondolati okára is pontosan tudnak következtetni. A gondolatainkat csak Isten látja pontosan.)
Mindazonáltal megismétli az angyal Ura és Parancsolója szavait, miszerint egy év múlva Ábrahámnak Sárától fia születik, akiben az Ő lelke lesz.
Az Úr megjelenti Sodoma vesztét
"Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje őket."
(1Móz 18: 16)
Miután az előkelő idegenek (most már tudjuk, hogy a Teremtő akaratát tolmácsoló angyalok) megpihentek; felszedegelőznek, hogy elinduljanak útjukon tovább. Ábrahám vendégszeretetére jellemző, hogy felajánlja számukra a kíséretét egy jó darabon, hogyha azonközben szükséget szenvednének valamiben, ő segíthet nekik, illetve ezzel a cselekedettel megnövelve e kíséretüket, biztonságosabbá tegyék útjukat. Magához vett tehát jó néhány fegyverest és szolgát, és ő is útnak indult velük Mamré tölgyesétől a Sziddim völgye felé. Az angyalok láthatóan kifejezetten Sodoma irányába tartanak. Vajon miért? Mit akarhatnak ők pont egy ilyen erkölcsi fertőben?
"És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok? Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle."
(1Móz 18: 17- 19)
A Teremtőnek nem feltétlenül állt szándékában, hogy Ábrahámnak orrára kösse, amit Sodomával tenni készül. Viszont Ábrahám láthatóan egészen odáig el kívánja kísérni – nyilván, hogy unokaöccse gondjaira bízza egy további szakaszon. Így hát Ábrahám előbb-utóbb mindenképp tudomást szerez róla. Egyébiránt viszont tudvalevő, hogy mennyire szereti Lótót. Micsoda nagyszerű tettet vitt véghez, micsoda megnyilvánulása volt az a szeretetnek, mikor az öcsköst kiszabadította Khédorlaomer kezéből. Nyilván igen aggódna érte, ha már csak a tett végeredményéről értesül – melyet tudniillik az angyalok tenni készülnek. Másfelől viszont épp az unokaöccse iránti szeretetből talán majd megpróbál ellenállni az isteni akaratnak. No, de sebaj! Hadd lássuk, hogyan reagál a szándékra. Ez legalább egy újabb próba lesz a számára az isten-tudat fejlődésében. Ne legyen hát épp ez a buktató neki. Nagyszerű ember; amit úgysem titkolhatok előle el, azt hadd tudja meg. Hisz ez a föld is az övé, és az ő leszármazottaié lesz. Amit tanult, azt biztos tudattal fogja átadni a leszármazottainak, és háznépének.
"Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett: Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? Tudni akarom."
(1Móz 18: 20, 21)
Ábrahám megretten a hallottaktól, de jól tudja, hogy e városok erkölcsi magatartása valóban romlott, hogy ez a romlottság önmagában hordozza önnön pusztulását. Tehát ezeknek az angyaloknak a fő célja valójában a Sziddim völgye városainak a bűnét meglátogatni. A bűnt meglátogatni kifejezés azt jelenti, hogy jogos ítéletet hozni fölötte, s azt végrehajtani. Tehát erre készül az ő Istene. Kánaán földjéről már most elkezdi kipusztítani a gonoszságot. Ezzel alapvetően egyetért Ábrahám, mégis aggódik Lót, és annak családja, baráti köre életéért. Természetesen azonnal hangot is ad aggodalmának, amely megmutatja nem csak a szeretetét, de az igazságérzetét is. Aggodalmának e kettősségből fakadó feszültség az alapja. A gonoszságot valóban fel kell számolni, de vajon Lót – csak azért, mert közöttük él – ugyanazok sorsára jut? Nem! Biztos, hogy nem! Ha annak idején kimentette őt Khédorlaomer kezéből, és igazságosan megbüntette a királyokat; akkor most a bosszúálló Isten kezéből is kiszabadítja; hisz biztos benne, hogy nem lenne igazságos, ha ő is a gonoszokkal pusztulna. Így kezd hát hozzá.
Ábrahám közbenjárása
"És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám, pedig még az Úr előtt áll vala."
(1Móz 18: 22)
A három alak közül az egyik valóban nagyobb méltóság volt. A szövegösszefüggésből az derül ki, hogy az maga az Isten angyali megnyilvánulása, de természetesen – mint ilyen – a Szó is lehetett, a Teremtő egyetlen, közvetlen nemzett Fia, inkarnációja. (Megjegyzendő, hogy magát a Teremtőt senki sem láthatja óriási hatalma és energiája, fensége miatt; csupán közvetett formában mutatja meg magát. Közvetlenül teljes hatalmában és erejében, ragyogásában csak azok a szellemszemélyek láthatják Őt, akik közvetlenül szolgálják Őt a szellembirodalmában. Ilyenek a Mennyei Királyság királyai is, akik szellembirodalomba emelkedett emberek, de egyéb megnyilvánulásait, vagy földi inkarnációit mások is láthatják, akik hitet gyakorolnak Benne.)
"És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?"
(1Móz 18: 23)
Ábrahám nyíltan szegezi kérdését az Istenhez. Nem fél tőle, hisz tudja, hogy az igazságért teszi. Az igazság viszont épp Tőle származik. Tehát ez nem vádló kérdés, nem is számonkérés. Egyszerűen csak gyarló aggodalmának ad hangot minden kertelés nélkül.
"Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?"
(1Móz 18: 24)
Ábrahám valójában Lótra gondol. Viszont azt is tudja, hogy az unokaöccse nem egyedül él ott, és nem elszigetelve. Kapcsolatai, ismerősei, családtagjai vannak a városban. Talán lehetnek, vagy ötvenen, vagy mégsem? Tudni akarja, hogy az Isten ilyen helyzetben hogyan szolgáltat igazságot. Beszélgetése az Istennel többek között egyfajta meditáció is, melynek során már önmaga is levonja a konzekvenciát. Szinte válaszol is feltett kérdésére, de mint gyarló ember, megerősítésre vágyik gondolkodása helyességét illetően. És ki az, aki a legmegnyugtatóbban megerősítheti, ha nem maga az Isten? Tehát igen helyénvaló párbeszéd tanúi lehetünk. Sokat tanulhatunk belőle.
"Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz, mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?"
(1Móz 18: 25)
Dehogy is nem! Épp ezért fedte fel egyszerű szolgája előtt, amit tenni szándékozik. Ábrahámmal nagy erejű és csodálatos igazságokat mutatott ki. Az igazság alapelve, hogy a gonosz bűnhődjék, az igaz, pedig megmenekedjen. Ez az alapelv fog érvényesülni végig a történelem folyamán, egészen az utolsó ítéletig. Ez az alapelv működött eddig is. Ennek nagyszerű bizonyítéka az Özönvíz is. Ennek bizonyítéka egyébiránt az Édenből való kiűzetés is. Ha Ádámban nem lett volna szemernyi igazság sem, akkor az Isten elpusztította volna. Ugyanis semmi alapja nem találtatott volna benne ahhoz, hogy a kiűzetés alapjául szolgáló tett következményeit szembeállítsa a jó cselekedetekkel, és ezzel újra indítsa a felmerült vitakérdések tisztázásának hosszú, göröngyös útját. De volt Ádámban még annyi jó, hogy ezt megmentette belőle Isten, s átörökítette leszármazottainak egy csoportjára: előbb Ábelre; majd Séthre. így volt lehetséges Noé megmentése is, és most ezen alapelv fogja megmenteni Lótot.
"És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belől ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért."
(1Móz 18: 26)
Annyira helyénvaló ez az alapelv, hogyha a városban van ötven igaz, akkor azoknak továbbra is szükséges az élettér, az emberi közösség. Ennyi igaz akár még helyre is igazíthatja a települést. Tehát érdemes megkegyelmezni az egésznek. Nagyszerű példa lesz erre majd jó ezer év múlva Ninive megmenekülése. Ádámból se kihasította az igazságot, s a maradékot megőrizte Édennek; hanem a benne megtalálható jó megőrzése és felhasználása érdekében megmentette őt, csupán korlátozta az életkörülményeit, hogy tettei következményét megélve, letisztuljon szívéről a gonosz hajlam, s leszármazottainak szíve idővel a tökéletes igazság fényében ragyoghasson.
"És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok. Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt."
(1Móz 18: 27, 28)
Ábrahám természetesen gyarló módon, anyagi szemlélettel viseltetik a téma iránt. Az igazság ilyetén megnyilvánulását matematikára degradálja. Azt hihetnénk, hogy az Istent bosszantja ez a látásmód, s az ebből fakadó kufárkodás. De nem! Ő boldogan hallgatja végig szeretett szolgáját. Észjárásában lehajol hozzá, s nyugtatóan, bölcs szavakkal válaszol. Ő pontosan tudja, hogy az igazságot holmi számok nem befolyásolják. Az igazság egyetemleges, és megnyilvánulási formái az azt igazgató és ellenőrző tettek, cselekedetek, vágyak következményei. Ha nem volna mit helyreigazítani: meg sem nyilvánulna. Viszont, ha meg kell nyilvánulnia, akkor sem az anyagi szemléletmód fogja meghatározni annak jogosultságát, és működését. Ezt isteni törvények (alapelvek) határozzák meg, melyek a teremtés minden területén egyaránt alkalmazhatók.
Viszont Ábrahám ilyetén szemléletmódját ez a kitűnő párbeszéd ragyogóan fénylővé tisztítja. Mire a végére ér: megérti végre az igazság ragyogását.
"És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Ő: Nem teszem meg a negyvenért. Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram, ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Ő felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat. És ő monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért. És monda: Ne haragudjék, kérlek az én Uram, ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő monda: Nem vesztem el a tízért."
(1Móz 18: 29- 32)
Látnivaló, hogy Ábrahám mennyire gyötrődik unokaöccse sorsáért. Viszont a látásmódja is erősen tisztul. Valójában eljut odáig is gondolatban, hogyha ő azt kérné az Istentől, hogy egyedül Lótért mentse meg a várost a pusztulástól, azt is megtenné. De vajon, az igazsággal összhangban lenne ez a kérése? Az valójában attól függ, hogy Lóthoz hogyan viszonyulnak Sodoma lakói. Az angyalok is erre kíváncsiak. Ezért mennek oda. Nem ítélkeznek kizárólag Lót imájának hatására. Más imájában ugyanis nem lehetett felfedezni semmilyen jogos aggodalmat, a város sorsát illetően. Egyedül Lót az, aki az igazság fényében jogosult fohászt emelni az égre. Ő viszont csak egy. Ezért állítását vagy cáfolni, vagy támogatni szükséges. Ezért van szükség legalább még két tanúra. Erről az igazságszolgáltatási alapelvről már beszéltünk.
Tehát Ábrahám nem kérdez tovább: döntsön az igazság, most már ragyogó fényt árasztva elméjében és szívében. Lót biztosan meg fog szabadulni, de a város nem biztos. Ismét megmentette szeretett unokaöccsét. Nyugodt szívvel térhet haza.
"És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám, pedig megtére az ő helyére."
(1Móz 18: 33)
Miután Ábrahám így kifejtette aggodalmát az Istennek, s a kapott tanítás kitisztította ezirányú látásmódját: megnyugodva hazatért. Nem kellett tovább aggódnia Lót miatt. A Sziddim völgyében fekvő városokért, pedig cseppet sem fájt a feje. Ismerte az Isten előtti szörnyű helyzetet. Tisztában volt vele, hogy Isten előtt, s az igazság ragyogó fényében elfogadhatatlan az elhatalmasodott érzéki vágyakból fakadó, égbe kiáltó bűn. Előbb-utóbb pusztulnia kell. Épp itt az ideje. Ismét extatikus izgalom lett úrrá rajta. Tudta, hogy a közeljövőben lakóhelyétől nem messze hatalmas isteni igazságszolgáltatás veszi kezdetét. Valószínűleg elpusztul a volt Éden.
